Ez sem ma volt... (Lillától)

Részletek

Készült: 2013. szeptember 01. vasárnap, 23:14

Induljon visszapillantásból a dolog, jöjjön, ami kimaradt, és jöjjön, ami még nem volt. Először is szeretnék köszönetet mondani G. Petinek Szepsiből, aki a második ott töltött napon fogadott be minket. Mi úgy gondoltuk, majd kint sátrazunk, viszont azt hittük, hogy egy hatalmas vihar lesz az éjjel és inkább a kényelmet választottuk. Petitől reggelire bundás kenyeret kaptunk, ami olyan löketet adott, mert az ugye jó masszív étel, sok energiával. Aztán Kassán megvendégeltek egy nagy tányér gulyáslevessel, majd hamarabb elindultunk, hogy a következő napon ne kelljen annyit tekerni (ez az annyi ma már jó időben és hátszélben nem is sok). Egy kis falu végében egy épülő házban aludtunk, korán feküdtünk és korán ébredtünk. Ekkor az eső sem esett szerencsére, hiszen amiatt húzódtunk be a házba. Királyhelmeci élményeimet fentebb már említettem, viszont a búcsút még nem. Sanyi és Zoli két cserkésztestvérünk kísért el Nagykaposig, aminek nagyon örültünk, hiszen nem sokan csatlakoznak hozzánk az utunk során. Majd onnan kisebb falvakon át elértük az ukrán határt. Szépen, gondmentesen sikerült az átlépés, pár kötelező kérdést azért tettek fel, és mivel látták, hogy túrázók vagyunk, még tanácsot is próbáltak adni, hogy merre menjünk. A határátkelőn a néni beszélt magyarul is!

Ukrajna

Az első, amit észrevettünk, az utak minősége. Aki a fenekén ülve utazik napokig, az bizony megérzi, hogy az utak másmilyenek Ukrajnában. Az első benyomásom az volt, hogy ilyen utakon hogy fogunk biciklizni?! A szembe jövő autó szlalomozott az úton, először nem fogtam fel, mit csinál, majd közelebb érve rájöttem, hogy azért az autó kerekének sem tenne jót egy akkora lyukba belemenni (ezek nem kátyúk hanem lyukak!)

 Egy kis tervmódosítás után Ungvár helyett Munkács felé vettük az irányt, aznap még nem értünk el oda, hanem a határban aludtunk, egy nagyon jó helyen, szélcsendben, az autók zaját sem lehetett már hallani, bár reggel a vonat hangjára ébredtünk.

Ami talán jól megmarad emlékeimben az a sok Lada, nálunk már szinte egyáltalán nem látni, itt meg a kis falvakban a jobb kocsik az elenyészők. Szombati napon tekertünk Beregszászra (errefelé már jobbak az utak), találkoztunk lagzisokkal is, messziről dudáltak, ahogy az szokás, és a felvezető és kísérő autók is Ladák voltak :D

Este Beregszászon sajnos nem sikerült előadást tartania Tominak, viszont annál jobbat beszélgettünk B. Gyurival, egy ottani cserkésztestvérünkkel, az ottani helyzetről, a magyarok helyzetéről és egyéb érdekes dolgokról. Reggel elbúcsúztunk Ukrajnától, és Szatmárnémeti felé vettük az irányt.

Szatmárnémeti

Ezen a napon találkoztunk az első szembejövő túrázóval, egy német bácsi, aki Szatmárnémetiből jött és Ukrajna, Kassa felé ment. Adtunk neki egy térképet, amire nekünk már úgysem volt szükségünk, nagyon megörült neki. Cserébe pedig kaptunk cukorkát meg rágót, hogy adjuk majd a kis kéregető gyerekeknek Romániában. Aztán persze egyből rámozdultunk Tomival a cukorkákra, és szerencsére semmiféle kéregetőtől sem kellett megvonnunk azokat. Szatmárnémetiben megpihentünk, majd elkezdett cseperészni, viszont hamar elállt. A főtéren egy kamarazenekari előadás folyt éppen, abba belehallgattunk, majd tovább indultunk szállást keresni.

Ezúttal is a határban aludtunk, egy kukoricás mellett. Ezen az éjjelen esett először, amikor sátraztunk, de reggel viszonylag minden hamar felszáradt. Másnap Debrecenbe indultunk. (a román utakról később teszek még említést, ugyanazon jelzésű úton mentünk majd Nagyváradra, Aradra, mint Szatmárnémetibe).

Debrecen

Első 100-ast, ezen a napon tudhattuk magunk után. Most kerestem a jó szót, nem mondhatom, hogy legyűrtük vagy lenyomtuk, hiszen az első 80 km-t szinte 20-30 km/h-val tettük meg, sok helyen kerékpárúton tekerhettünk, a szél is nekünk dolgozott, tehát szépen hátulról fújt.

Érmihályfalván Tomi egyszer csak mondja, gyere forduljunk vissza, ismerőst látok. Na mondom biztos félre lát, de hát jó, egy próbát megér. Visszafordultunk és tényleg egy ismerőse volt, Kinga, aki éppen rokonlátogatást tett. Egyből előkerült a palacsinta, amire Tominak már egész nap fájt a foga. Erre a lányok, Kinga tesója is ott volt, mondják, hogy menjünk el velük nagybátyjukhoz. Pihenésképpen el is mentünk, ahol pedig dinnyét kaptunk, nekem pedig erre fájt egész nap a fogam, mert a sok dinnyeárus mellett haladtunk el szinte végig az úton. Kaptunk még barackot, paprikát, paradicsomot, ajándéktárgyakat bőrből, amit egyből a bringára is kitettünk. Személy szerint nagyon megörültem mindennek. Majd több, mint egy órás pihenés után elindultunk a határ felé Nyírábrányba, ahol leszakadt az ég és elő kellett kerülniük az eső elleni dolgoknak. Vízálló gatya, cipővédő, vízállónak hitt kabát, ami valamikor az is volt, csak impregnálás hiányában nem pergeti már le a vizet :/ de legalább alul nem áztam át. (köszi Zsili! ;)
Debrecenbe elég későn értünk az eső miatt, majd egy tényleg rövidke városnézés után sátorhelyet kerestünk, amit a külvárosban meg is találtunk, nagyon jó hely volt a hereföldeken. Reggel a szomszédos földtáblán dolgoztak serényen valamit markolókkal, meg nagy autókkal. Ezt mi éjjel nem láttuk, de senkit sem zavartunk, szerencsére.

• < Előző
• Következő >