Újra úton... legalábbis a történetben (Lillától)

Már több, mint egy hónapja otthon vagyunk és már az utolsó bejegyzés is több, mint egy hónapja történt. Így hát folytatom a túránk történetét. Legutóbb szegedi élményeinket írtam meg, emlékszek alaposan elbúcsúztam Szegedtől, hiszen sokszor mondtam, hogy „viszlát Szeged, még visszajövünk” (lehet hülyének gondoltok, de szeretem azt a várost). Szeged után Szabadka felé vettük az irányt, szinte egészen Szabadkáig kerékpárút vezetett, vagy legalábbis jó volt az odavezető utunk, sok kerékpárúttal, kevés főúton tekeréssel. Szabadkára érve, Tomi az Árontól (vendéglátónk) kapott utasítások alapján vezetett el Áronék lakásáig. Könnyen odajutottunk, jók voltak az útbaigazítások (köszi Áron!). Behurcolkodtunk a lakásba vagyis inkább Áron szobájába mindennel, értsd bringákkal is. Sok jó dolog kis helyen is elfér J. Megpihentünk, zuhanyoztunk és ettünk, majd elindultunk az előadás helyszínére, ahova Áron ikertestvére vitt minket autóval. A helyszínen kicsit később kiderült, hogy nem jönnek emberek az előadásra, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk bureket enni. Előtte még Tomi levetítette azt a videóját, amin a Mont Blanc megmászása látható, így az aznap este fellépő angliai vendégek is csatlakoztak és velünk nézték. Kicsit szóba is elegyedtek velünk, majd mikor látták, hogy megyünk el, mondták, hogy mindenképpen menjünk vissza az előadásukra. Mi vissza is mentünk, nekem tetszett az előadás, viszont nem maradtunk ott végig, másnap várt ránk a továbbindulás, kellett pihennünk is. A burek után még megnéztük egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit az éjjeli Szabadkát, majd mentünk a kedves vendéglátóinkhoz.

Másnap reggel még kicsit körbenéztünk a városban, én már jártam ott azelőtt, viszont szerettem volna, ha Tomi is látja a város egy-két szépségét, hiszen csak úgy díszelegnek a szecessziós épületek arrafelé, amik csodálatosak. Így is lett. Majd a városból kifele haladva arra gondoltunk, milyen is lehet az a vajdasági falu, ahol palócosan beszélnek. Az úti célunk Kupuszina volt. Utunk során megálltunk Zomborban, ami egy modern városnak kinéző hely volt, csináltunk pár képet, ettünk majd folytattuk utunkat. Nagyon fújt a szembeszél, de csak oda kellett érnünk időben, hiszen az iskolás gyerekek már vártak bennünket. A túra során ez volt az első előadást, amit Tomi gyerekeknek tartott. Úgy gondolom, az elején nem is értették mit akar ez a bácsi mondani nekik, de egyre a végéhez érve látszott rajtuk, mennyire tetszik nekik. Arról nem is beszélve, hogy mekkora örömet okozott nekik, mikor Macimajmot a kezükbe vehették J. Az előadás előtt még Cuki bácsi fogadott bennünket, aki elintézte a szállásunkat is, ezúton is köszönjük neki és mindenkinek, aki hozzájárult a szállásunkhoz. Az előadás után tehát áttekertünk Apatinba, a szálláshelyünkre. Nem volt nagy kedvem már tekerni, de hát ha oda intézték a szállást, és egyébként is mondták, hogy egy nagyon szép helyen van, hát akkor üsse kavics, sötétben úgysem tekertünk annyit az utunk során. Toldi, aki elvezetett minket Apatinba és elrendezte a hotelt, velünk vacsorázott. kellemes és számomra hosszas beszélgetés volt (elnézést, de nagyon fáradt voltam). Majd éjfél tájt mentünk a szobánkba, amit én akkor láttam először, hát az állam leesett, hogy olyan  helyen fogunk aludni. Egy kerékpártúrán az az igazi, ha az ember a sátracskájában alszik, erre föl, mi egy legalább 3 csillagos szállóban szállhattunk meg, ki gondolta volna? J Reggel bőséges reggeli, a Duna parton körbenézés és indulás tovább Mohács felé.

Szóljon hozzá!